"NEM GONDOLTAM, HOGY VALAHA FÉLNI FOGOK A GYERMEKEMTŐL."

Egy pillanat, ami mindent megváltoztatott. 

"Nem gondltam, hogy valaha félni fogok a gyermekemtől."

Ez a mondat cikázott Anna fejében, miután becsukta a fürdőszobaajtót maga mögött.

Marcell, a 15 éves fia, aznap este ismét későn jött haza. Nem szólt, hol volt, nem vette fel a telefont, és ahogy beért, Anna kérdőre vonta. De valójában már nem kérdezett – inkább csak kirobbant belőle az aggodalom, a harag, a fáradtság.Marcell először csak hallgatott. Aztán kiabált. Aztán... ellökte őt. Egy fél kézmozdulat volt csak – de épp elég ahhoz, hogy Anna hátratántorodjon, és megkapaszkodjon az asztal szélében.Mindketten megdermedtek. Egy pillanatra csend lett.Marcell valami olyasmit motyogott: "Ne gyere a fejemre..." – és becsapta maga mögött az ajtót.

Anna nem sírt. Aznap este nem is beszélt. Csak fázott belül. Valami elmozdult. Egy láthatatlan határ, ami addig soha nem sérült meg köztük.

Másnap reggel nem volt kiabálás. Anna várt. Amikor Marcell megjelent a konyhában, csak ennyit mondott:– Tudod, én nem haragszom rád. De ez most félelemmel tölt el. Ezt soha nem akartam megélni veled.

Marcell nem nézett rá. Leült. Először nem szólt. Aztán halkan ezt kérdezte:– Akkor most... azt hiszed, hogy ilyen vagyok?Anna csak megrázta a fejét:– Azt hiszem, most olyan tettél, amit te sem akartál. De azt is hiszem, hogy ez még nem a vége. Hanem fordulópont lehet.

Utóirat – a szülőknek

Ez a történet nem a megoldásról szól. Nem arról, hogy minden egy csapásra rendbe jött.Hanem arról a pillanatról, amikor a szülő nem büntetéssel, nem szégyennel reagál –hanem őszinte fájdalommal és nyitottsággal.

Ez néha elég ahhoz, hogy egy kamasz először ne védekezni akarjon – hanem meghallgatni.

Ha átéltél hasonlót, a Szülői eszköztár csoportban segítséget olvashatsz arról is, hogy hogyan kommunikálj erről gyermekeddel, mi az, amit tehetsz ebben a nehéz helyzetben. Csatlakozz bátran: